Tartalomjegyzék
A földieper átültetése fontos feladat, ha megfelelő mennyiségű és minőségű termést szeretnénk elérni. Ugyanis az eper az első néhány évben nagyon jól és bőségesen terem, azonban körülbelül a harmadik évtől azonban apróbb és kevesebb termés várható. Emiatt érdemes kb. háromévente átülteni olyan helyre, ahol a megelőző két-három évben nem volt eper.
Földieper átültetése
Az átültetés célja a telepítés megújítása, valamint a bőségesebb termés elérése. Mindezek mellett a talajban lévő gombák, rovarok ellen is védekezhetünk az áttelepítéssel. A beteg növényeket el is kell pusztítani, illetve a talajt is fertőtleníteni.
Az új helyen – mely szintén napos, szél védett legyen – a talajt elő kell készíteni az átültetés előtt. Ennek a lépései a következők:
- a talajt mélyen fel kell ásni
- a gyomokat ki kell szedni
- talaj fertőtlenítést kell végezni a talajlakó rovarok, gombák ellen
- meg kell trágyázni a talajt
- gondoskodni a nedvességről
- fekete fóliával letakarni
Az átültetés menete az eper ültetésével megegyezően történik. Az eper palántákat 30 X 30 cm-es sor- illetve tőtávolsággal ajánlott ültetni. Nem szabad a gyökereket túl mélyre rakni a földben, mert akkor esetleg nem erednek meg. Viszont, ha túl magasan vannak a gyökerek, akkor kiszáradhatnak. Érdemes olyan magasságba ültetni, ahogy az előző helyükön is voltak. A beültetést követően alaposan meg kell öntözni a növényt. Érdemes ezt az átültetést is nyár végére – augusztus közepe, szeptember eleje – időzíteni, hogy a gyökerek még a tél beállta előtt meg tudjanak erősödni.
Eper gondozása
Az eper gondozása nem túl bonyolult feladat, de nem is csak az öntözésből és a szüretelésből áll. Érdemes a szüretet követően is gondoskodni a gyommentes területről és a növény körüli talaj lazításáról is. Az indákat is le kell választani a növényről, amivel tovább szaporíthatók. Az eper palánták közé érdemes társ növényeket is ültetni, hogy a bogarakat, kártevőket távol tartsák.
Az eper társnövényei: hagyma, metélőhagyma, fokhagyma, bokorbab, spenót, fejes saláta, retek.
Eper átültetés: szaporodjatok és sokasodjatok:
Vissza a kategória cikkeihez