Eszterházy epercsoda levendulával

Eszterházy epercsoda levendulával fagyi lett a 2022-es év a Balaton fagyaltja verseny győztes fagyija. Ebben az évben már 9. alkalommal került megrendezésre a Balaton fagylaltja verseny. Ugyanis 2014-ben rendezték meg először a Balatoni Turizmus Szövetség kezdeményezésére. A cél elsősorban a tó körüli fagylaltozók, fagylaltok népszerűsítése volt. A kezdeményezés elérte a célját, ugyanis sokan keresik fel nemcsak az adott év fődíjas fagyiját megihlető cukrászatokat, fagylaltozókat, de a különdíjakat nyert fagylaltozókat is.

A balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozó „Füredi Napfény” fagylaltja mellett a marcali Mester Étterem, Cukrászda „Pálmalevél fagylalt feketeribizli jellyvel” fagylaltja és a balatongyöröki Promenád Kávéház „Cserszegi Álom” fagyija is különdíjat kapott a zsűri döntése alapján.

Eszterházy epercsoda levendulával

Az Eszterházy epercsoda levendulával ízesítve a balatonakarattyai Sissi Fagyizó kézműves alkotása. A pirított dió, eper és levendula íz keveredik az Eszterházy tortára emlékeztető motivummal ellátott fagylaltos tégelyben. A levendulás eperöntet a helyi ízeket viszi a különleges tortába, melyet a tetején a fehér-étcsoki díszítés koronáz meg.

Levendulás fagylalt már a korábbi években is szerepelt a fődíjas fagylaltok között. Egészen pontosan 2020-ban – az idén is különdíjat nyert fagylaltozóban – a balatonfüredi Bagaméri Fagylaltozóban megálmodott és életre hívott Levendulás kajszibarack fagylaltja nyerte.

A levendula pedig nem véletlen kerül előtérbe évről-évre a hűsítő édességek versenyén is. Hiszen a különlegesebbnél különlegesebb alkotások zsűrizése közben a helyi termékek megjelenése is számíthat, ha nehéz dönteni, hogy merre billenjen a mérleg nyelve. Ugyanis nemcsak a fődíjas, de az összes benevezett fagylalt – jellemzően 15 kerül a versenybe – igazi különlegesség. Ezért a zsűriknek egyáltalán nincs könnyű dolga.

A levendula szó hallatán egyébként is sokaknak a Balaton – főleg Tihany – jut eszükbe, hiszen itt kerül megrendezésre évről-évre a Levendula Fesztivál is. Bár egyre többfelé a tó környékén – így Kőröshegyen is – gyűjthetjük szezonban a szedd magad akcióban kínált friss virágokat.

A levendula fagyi pedig önmagában is egy igazi különlegesség, nagy kedvence a levendula ízéért rajongóknak. De érdemes megkóstolni bárkinek!

Balaton Fagylaltja verseny

Az év fagylaltját a kézműves termékek közül választják, ezek természetes alap- és járulékos anyagokkal, tejes fagylaltok esetében főzött alappal és kizárólag saját készítésű öntetekkel, pasztákkal, díszítésekkel, a hagyományos technológiai sorrendet betartva készülnek, bemutatva a cukrász tudását és kreativitását.

A verseny célja többek között, hogy minél több minőségi, helyi alapanyagokból készült kézműves fagylalt álljon a hűsítő finomságra vágyók rendelkezésére.

http://www.balatonfagyija.hu/

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom